📖 Jób 29
-
1
Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
-
2
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
-
3
Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
-
4
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
-
5
Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
-
6
Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
-
7
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
-
8
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
-
9
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
-
10
A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
-
11
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
-
12
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
-
13
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
-
14
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
-
15
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
-
16
A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
-
17
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
-
18
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
-
19
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
-
20
Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
-
21
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
-
22
Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
-
23
Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
-
24
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
-
25
[Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.