1József pedig az õ atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá õt.
2És megparancsolá József az õ szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az õ atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.
3Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták õt az Égyiptombeliek hetven napig.
4És elmúlának az õ siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok elõttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:
5Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.
6És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.
7Elméne azért József, hogy az õ atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az õ házának vénei és Égyiptom földének minden vénei.
8Józsefnek is egész háznépe; és az õ bátyjai, és az õ atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.
9Felmenének annakfelette õ vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.
10Mikor eljutának Atád szérûjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az õ atyját.
11És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérûjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.
12Aképen cselekedének azért [Jákóbbal] az õ fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.
13Elvivék ugyanis õt az õ fiai Kanaán földére és eltemeték õt a Makpelah mezõnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezõvel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.
14És visszatére József Égyiptomba, õ, és az õ atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az õ atyjának temetésére, minekutána eltemette az õ atyját.
15A mint láták József bátyjai, hogy az õ atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyûlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.
16Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az õ holta elõtt, mondván:
17Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bûnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
18Járulának pedig õ hozzá az õ testvérei is, és leborúlának elõtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid [vagyunk].
19József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt [vagyok-é ]én?
20Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.
21Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá õket és szívökre beszéle.
22József pedig Égyiptomban lakozék; mind õ, mind az õ atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.
23És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.
24És monda József az õ testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földrõl arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
25És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.
26És meghala József száz tíz esztendõs korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.