1Azután parancsola [József] az õ háza gondviselõjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
2Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.
3Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
4Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az õ háza gondviselõjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred õket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?
5Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
6És utóléré õket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
7Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérõl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
9Akinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sõt mi is szolgái leszünk uramnak.
10És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, [az] légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
11És sietének és leraká kiki az õ zsákját a földre, és kioldá kiki az õ zsákját.
12És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
13Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
14És beméne Júda és az õ atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének elõtte.
15És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
16És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.
17Õ pedig monda: Távol legyen tõlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
18De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
19Az én uram kérdezte vala az õ szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?
20Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az õ vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak õ maga maradt az õ anyjától, és az õ atyja szereti õt.
21És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
22És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az õ atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal [az].
23És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jõ veletek, színem elé se kerûljetek többé.
24Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét;
25És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk [egy ]kevés eleséget.
26És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.
27És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két [fiat] szûlt.
28Az egyik kiméne tõlem, és azt mondom vala: bizonyára [fenevad] szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam õt.
29Ha ezt is elviszitek szemeim elõl, s veszedelem találja érni, akkor az én õsz fejemet keserûségtõl borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
30Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nõve,
31Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak õsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
32Mivel a te szolgád e fiúért az õ atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom õt hozzád, mind éltig bûnös legyek az én atyám elõtt.
33Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az õ bátyjaival.
34Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?