1Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.
2Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
3Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.
4Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
5Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
6Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
7Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
8Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
9Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.
10És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
11És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.
12És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
13Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.
14Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
15És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
16A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
17Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.
18Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.
19És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
20És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.
21Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.
22És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
23És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
24Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.
25Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.
26Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
27És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
28Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].
29Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
30Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
31És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
32Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.
33És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
34Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
35Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
36És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
37Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.
38Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.
39Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?
40Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.
41Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
42Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
43Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,
44És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
45Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
46Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
47És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
48Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]
49Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.
50És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
51Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.
52És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.
53És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.
54Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
55Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
56A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
57Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.
58Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
59Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.
60És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.
61És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
62Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
63És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.
64Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.
65És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
66Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
67Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.